Mindannyian mások vagyunk, de sok mindenben megegyezünk, például abban, hogy életünkben hosszabb-rövidebb szerelmek szövődhetnek. Vajon a hirtelen fellángolások jól megférhetnek a tartós parázslás mellett? Mi a jó neked? A szenvedély, vagy a hosszas izzás?
Mint tudjuk, szerelembe esni úgy a jó, ha érzéseink viszonzásra találnak. De aztán következik a második lépcsőfok: mivé fejlődik a kezdeti vonzódás. Ilyenkor lép be a képbe valódi személyiségünk és határoz afelől, hogyan kezeljük érzelmeinket. Nem is gondolnánk mennyire kiszolgáltatottak és sebezhetőek vagyunk ilyenkor. Személyiségünk marionett bábként mozgatja a szálakat és mint egy terített asztalra, feltálalja aktuális igényeinket.
Környezetünk, életvitelünk, habitusunk meghatározza alapvető igényeinket, de sokszor tévesen mérjük fel mire is van igazán szükségünk. Emiatt történik az, hogy óriási elánnal beleugrunk lángoló, de gyorsan elmúló szerelmekbe ahelyett, hogy a stabilitásra törekednénk.
Lehet-e irányítani a vágyainkat? Elméletileg igen. Ez nagyjából olyan, mint a bevásárló lista. Mérjük fel a készleteinket, mi hiányzik az életünkből, s aszerint keresgéljünk! Vannak életszakaszok, amikor arra van szükségünk, hogy önmagunkkal tisztába jöhessünk. Ilyenkor talán célszerűbb nem belemenni a tartós parázslásba, és felelősséget vállalni még egy emberért is. Talán durván hangzik, de ha egyszer elköteleztük magunkat, azt pontosan tudnunk kell, miért tesszük.
Fájdalmas szakítások, traumák után feltöltődés gyanánt nem feltétlenül egy tartós kapcsolat a legjobb megoldás. Ilyenkor muszáj picit kiengedni a gőzt és élvezni a szabadságot, lelki kötelékek nélkül. Téves beidegződés, hogy az élet célja megtalálni a párunk és a végsőkig kitartani mellette és emiatt életünk minden ciklusában erre a motivációra kell támaszkodnunk.
Nem kell kétségbe esni ha picit magányosabb vizekre evezünk. Nem véletlenül alakult ez így! Ilyenkor sokan félreértelmezve az állapotukat, azt hiszik értéktelenebbek, valamiért rosszabbak, mint mások, akik párban vannak. Úgy vélik, azért vannak egyedül, mert csúnyák, buták, haszontalanok, rossz bablevest főznek, stb... mintha önmagunk tükörképe csak a rossz oldalunkat mutatná, s emiatt nem vagyunk alkalmasak egy párkapcsolatra.
Pedig az egyedüllétnek is megvan a hasznos mivolta: ilyenkor ismerjük meg magunkat igazán és ilyenkor lehet a legjobban kideríteni, hogy milyen típusú férfire, milyen jellegű érzelmekre van szükségünk.
Kapcsolatból kapcsolatba vándorolni ritkán szerencsés. A szakítás utáni időszak az igazi lazítás, a lobbanékonyság legmegfelelőbb korszaka. A kísérletezésé, határaink és valódi személyiségünk felfedésének legjobb módja.
És elérkeztünk végre a kulcskérdéshez: honnan fogom tudni, hogy eljött az ideje a tartós kapcsolatoknak? Ahhoz, hogy megtaláld a párodat először is nem elég otthon ülni és várni a sült galambot. Természetesen az életviteled, a mindennapjaid meghatározzák a környezetet, amelyből kikerülhet majd életed párja, no de nem csak akarni kell... az igazit úgyis akkor fogod megtalálni, amikor a legkevésbé sem számítasz rá, amikor épp nagyon el leszel foglalva mással, tehát: akkor jön el az ideje, amikor nem e körül forognak majd a gondolataid, amikor tisztában vagy végre önmagaddal és céljaiddal, amikor harmóniában élsz a külvilággal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése