Meglehetősen korán örült VV Aurelio, miután drogügyében kézhez kapta a nyomozás lezárásáról szóló iratot. Ugyanis még csak most kezdődik a tánc.Aurelio csütörtökön büszkén mutatta meg rajongóinak az Instagramon azt a rendőrségi jegyzőkönyvet, ami az ellene folyó nyomozás lezárásáról szól. Aztán feltehetően maga is rájött, hogy a kiposztolt irat tartalma nem egészen azt jelenti, amit első nekifutásra hitt. Hiszen nem azt kívánták a tudtára adni, hogy nem bizonyítható a bűnössége drogbirtoklási és -fogyasztási ügyében. Sokkal inkább azt, hogy a rendőrség végzett, most az ügyészségen a sor.Mint ismeretes, a ValóVilág 2014-es szériájának győztesét tavaly novemberben kapcsolták le a zsaruk, és miután zavartan viselkedett, átkutatták autóját. Ekkor került elő némi gyanús fehér por és némi növényi származék is, mely a házkutatás során egészen hatvan grammig duzzadt. A bajt csak tetézte, hogy a srác az igazoltatáskor éppen drogos befolyásoltság alatt állt. Ezután indult meg ellene az a nyomozás melyről most az értesítést kapta. De feltehetően az ügyet vádemelési javaslattal továbbadták az ügyészségnek, így vár még néhány kemény pillanat Aurelióra a bíróságon
Dr. Mester Csaba ügyvéd elárulta, mi lehet a legrosszabb forgatókönyv a celeblegény számára.
"A nyomozás lezárásáról kapott irat csak egy aktusa az eljárásnak, melyből nem derül ki, hogy megszüntető határozat követi-e vagy vádemelési javaslat. Ugyanakkor jelen esetben vélelmezhető, hogy az utóbbiról lehet szó. Azt azonban fontos tudni, hogy a mennyiségi meghatározásnál nem az a fontos, hogy a talált anyag önmagában mennyit nyom a mérlegen, hanem, hogy mennyi a hatóanyagtartalma."
Amennyiben nem haladja meg a csekély mennyiség felső határát, feltehetően elterelésre kerülhet sor, de ha eléri a jelentős mennyiséget, akkor a törvény 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel hivatott büntetni.
"A bírónak a középértékből kell kiindulnia, és mérlegelnie kell az esetleges enyhítő vagy éppen súlyosbító körülményeket" - összegezte a lehetőségeket a
-nak Dr. Mester Csaba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése