2015. november 12., csütörtök

Ez történik a bőröddel, ha sminkben alszol el

A bőrgyógyász elmondja

Ha nem tisztítod meg a bőrödet esténként, komoly bajaid származhatnak belőle. Eláruljuk, hogy miért!
Amikor egy fekete pötty megjelenik az arcon, szeretnénk azt a lehetőségekhez mérten minél hamarabb leradírozni: értsd, kinyomni. Mivel azonban a legtöbbünknek aligha van kozmetikus végzettsége, fontos, hogy mindez szakszerűen történjen, máskülönben akár hegek is maradhatnak egy-egy mitesszer helyén.
Az otthoni arcgőzölés fontos szerepet játszik az arcbőr tisztán tartásában - most eláruljuk, hogyan fogj hozzá!

Arcgőzölés otthon

Forralj fel egy liter vizet, és öntsd bele az eldugaszolt mosdókagylóba. Hajolj a forró víz fölé, majd fogj egy törülközőt, és borítsd magadra egyfajta buraként, hogy a gőz kifejthesse hatását, és a meleg ne szökjön ki. Vigyázz, nehogy leforrázd magad! A vizet érdemes kamillával vagy valamilyen nyugtató illóolajjal keverni, például levendulával, ezek fertőtlenítő hatással bírnak, ráadásul a léleknek is jót tesznek.
Legalább tíz percig inhalálj a víz fölött, hogy a bőröd minden egyes pórusa kitágulhasson, majd bújj ki a törülköző alól. Nyomj az ujjaidra egy kevés arcradírt - ez lehet házi vagy bolti is -, majd óvatosan, körkörös mozdulatokkal dörzsöld át a bőrödet - ez az elhalt hámsejtek és a pórusok tisztítása miatt is lényeges. Ezután langyos vízzel öblítsd le az arcodat.
Ha úgy látod, hogy maradtak még mitesszerek a bőrödön, mosd meg a kezeidet, és nagyon óvatos, de határozott mozdulattal próbáld meg őket kinyomni. Ha van olyan, amelyik nem adja meg magát, azt érdemes szakemberre bízni.
Természetesen itt nem ér véget a művelet, ugyanis a pórusokat le kell zárni, ehhez valamilyen alkoholmentes arctonikot vagy arcvizet ajánlunk az összehúzó hatás miatt. Végül pedig ne feledkezz meg a hidratálókrém használatáról se!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése