2015. szeptember 2., szerda
Utazz velem - Krétán jártam
Kilenc napra elmentem a szüleimmel Krétára és nagyon, de nagyon jó volt.
Minden nap be mentem a vízbe úszni :)
Sajnos voltak olyan napok is, amikor rossz idő volt, de ki lehetett bírni.
Nagyon sok ajándékot vettem.
Találtam itt karkötő gumikat így készítettem karkötőket. Nagyon olcsó volt. Rögtön rá csaptam, hogy kel nekem. Mindig, amikor ki ültem napozni, akkor mindig meg néztek, hogy mit csinálok. Egyik nap az történt, hogy egy kislány a kis testvérével együtt, oda jöttek hozzám és azt mondták nekem angolul, hogy szeretnének egy karkötőt. Ami az én kezemen volt, azt oda adtam a kislánynak és a kisfiúnak készítettem egyet. Nagyon örültek neki. Nagyon boldog voltam, hogy másoknak is tetszik a munkám.
Amikor elmentem kávézni, akkor egy 35 éves kiszolgáló fiú szeretett volna egy karkötőt és megkért, hogy neki is készítsek egyet. Így neki is készítettem egyet. Ő is nagyon, de nagyon örült.
Teltek és teltek a napok, amikor a nevelő apukám azt mondta, hogy menjek vele motorozni. El mentem és nagyon, de nagyon jó volt. Egyszerűen fantasztikus érzés. Egy olyan adrenalin löketet kaptam a motorozástól, hogy nagyon elkezdtem pörögni. A motozás előtt nagyon fájt a hasam, mert nagyon, de nagyon izgultam, de ahogy felültem egyre jobban élveztem. A motorozás közben nagyon sok képet készítettem. :D
A testvéreim sajnos betegek lettek, így nagyon nehéz volt velük. Sajnos.
A fél testvéreim is itt voltak. Peti és Anett. Nagyon jókat beszélgetünk este felé.
Minden nap úgy ettünk, hogy svéd asztal volt és azt választottál, amit akartál. Minden nagyon, de nagyon finomat ettünk.
Ahogy eltelt a kilenc nap jött értünk egy busz és elvitt minket a repülőhöz. A repülés haza felé nagyon rossz volt. Főleg úgy, hogy pont akkor nagyon nagy vihar volt. A felhők korom feketék voltak. Őszintén egy kicsit féltem. Amikor már leszálltunk és beültünk a Taxiba, akkor szakadt eső. Aztán egy olyan két órás autózás után végre haza tértünk. Alig vártam, hogy végre a saját ágyamban lehessek. Mindenki nagyon, de nagyon fáradt volt. Örültem, hogy másnap kelet menni dolgozni.
Justin Bieber repült és zokogott a színpadon
Könnyekben tört ki a botrányairól híres énekes az MTV VMA díjátadón előadása közben!
Justin Bieber öt éve nem lépett fel az MTV VMA díjátadó ünnepségen. A visszatérő előadása viszont elsöprő volt. Kétségtelen, hogy a sztár mindent megtett azért, hogy emlékezetes maradjon a fellépése.
Justin mindenféle felkonferáció nélkül kezdett el énekelni. A Where are you now? című dalával nyitott, természetesen teljes koreográfiával és sok táncossal. Ezután a legújabb dalába kezdett bele, aminek megjelenésére egy hónapot kellett várniuk a fanoknak. A szám végén még az égbe is repítették az énekest, akinek rajongói teljesen megőrültek a hatalmas show láttán.
10 dolog, ami ahhoz kell, hogy a flörtből nagy szerelem legyen
Számtalan körülmény befolyásolhatja, hogy egy ismeretségből kapcsolat lesz-e. Először is kell hozzá szerencse, megfelelő időzítés és az akarat, hogy elköteleződj valaki mellett. Nincs semmilyen titkos szer, amely segíthet az elkötelezettség utáni vágy kialakításában. Viszont ha kapcsolatot szeretnél a szokásos randizgatás helyett, íme néhány - egészen pontosan tíz - megfontolandó dolog, ami segíthet.
1. Kommunikálj többet!Lehet, hogy máris egy komoly kapcsolat küszöbén állsz, s még csak nem is tudsz róla. A másik félnek ugyanis nehéz megállapítania azt, hogy mit érzel, ha nem beszélsz róla. Persze az ilyen csevegésnek megfontoltan kell lezajlania, s kell hozzá egy alkalmas időpont is! Ha viszont egyszerűen csak találkozgattok anélkül, hogy kommunikálnátok arról, hogy a kapcsolat egyre mélyebbé és intenzívebbé szövődik, lehet, hogy a végén elmentek egymás mellett.2. Ne válaszd a túl biztosat!
Egy jó barátot/barátnőt nem találsz az utcán tucatjával, ez viszont ne állítson meg abban, hogy a biztos társat válaszd ahelyett, hogy várnál az igazira. Emlékeztesd magad rá, milyen nehéz megtalálni azt az egy igazit, viszont utána mennyire különlegesnek érzed magad. Ha azt hiszed, hogy valaki úgyis mindig veled marad, lehet, hogy éppen ő fog a leggyorsabban otthagyni.
Az elkötelezett párkapcsolatok nem egyszerűek. Vannak, amelyekben a felek természetesen passzolnak egymáshoz, és vannak, amelyek rengeteg munkát igényelnek. Az alapvető ok, amiért nehezen alakítunk ki egy biztos lábakon álló kapcsolatot, az, hogy lusták vagyunk. Ha komoly kapcsolatra vágysz, komoly munkát is kell végezned.
4. Szüntesd be a találkozgatást másokkal!
Sok oka van, amiért más emberekkel találkozunk: szeretjük nyitva hagyni a lehetőségeket, szükségünk van szabadságra, satöbbi... Ha viszont egy kapcsolat mellett teszed le a voksod, egyértelmű, hogy nem találkozgathatsz csak úgy tovább másokkal! Itt az ideje, hogy véget vess az apró kis flörtprojektjeidnek!
5. Ne tétovázz!
Persze könnyű rájönni, hogy mit is érzel valójában a másik iránt, viszont ne akarj mindent túlagyalni, mert egy idő után szinte csak magaddal folytatsz majd fontos monológokat, miközben elfelejtesz a pillanatnak élni.
6. Emlékeztesd rá magad: igen, te ezt megérdemled!
Sokan hajlamosak arra, hogy túlanalizálják a dolgokat és egy idő után még odáig is képesek eljutni, hogy azt gondolják: meg sem érdemlik azokat a jó dolgokat, amelyek megtörténnek velük. Ha mindent megteszel érte, akkor miért ne érdemelnél meg egy jól működő kapcsolatot? Végül is mindketten benne vagytok!
7. Vállald a rizikót!
Ha úgy döntesz, hogy belemész egy komoly párkapcsolatba, viszont úgy véled, hogy sokat kockáztatsz vele, gondolj arra, hogy egyik kapcsolat sincs kockázat nélkül! A döntés a te kezedben van, hogy előremész-e, vagy meghátrálsz!
8. Tekints mindenre úgy, mint valaminek a kezdete!
Sok férfi, de manapság már nő is úgy tekint a kapcsolatokra, mint egy börtönre a szinglilét szabadsága után. Ne feledd: egy kapcsolat egy új élet kezdete, amely sokkal nagyobb értelmet nyer egy ember által, aki iránt mélyen érzel.
9. Vedd észre a jeleket!
Fedezd fel, ha valami másképpen van, mint eddig - jó értelemben! A jelek érkeznek feléd, csak realizálnod kell őket! Vedd az adást!
10. Nőj fel!
Ha belevágsz egy kapcsolatba, vége az egyéjszakás kalandoknak, az éjszakai mulatozásoknak a haverokkal... a prioritások változnak ugyebár!
Kirúgták a Szerencsejáték Zrt. vezérét
Leváltották dr. Szentpétery Kálmánt, a Szerencsejáték Zrt. elnök vezérigazgatóját – közölte a Szerencsejáték Zrt. A cég új vezérigazgatója Braun Márton lett.
A személycsere pontos oka nem ismert. A Figyelo Online úgy tudja, Szentpétery Kálmán mielőtt 2010-ben átvette a Szerencsejáték Zrt. vezetését, mintegy 11 évig volt a Simicska-Töröcskei tulajdonban lévő BÁV Zrt. vezérigazgatója.
Braun Márton, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója az előző ciklusban még a Fidesz országgyűlési képviselője volt, a 2014-es választások után már nem került vissza a Parlamentbe.
Sebők helyett Péter
Az MNV Zrt. igazgatósága visszahívta Sebők Mariannát is igazgatósági tagi tisztségéből. Az igazgatóság új tagja dr. Péter Zsolt lett.
A Szerencsejáték Zrt. igazgatósága június 30-tól:
• dr. Braun Márton, az igazgatóság elnöke
• dr. Péter Zsolt, az igazgatóság tagja
• Koszorús László, az igazgatóság tagja
• Kollár K Attila, az igazgatóság tagja
• Nánásy Csaba, az igazgatóság tagja
Ne dolgozz csak azért, mert pénzre van szükséged!
Miért töltenéd az életed java részét olyasmivel, amit soha nem csinálnál, ha elég pénzed lenne? Annyi hasznosabb dologra is fordíthatod ezt az időt és energiát. Sportolj rendszeresen! Járd körül a világot! Tanulj meg egy nyelvet, hangszeren játszani, főzni, vagy repülőgépet vezetni! Tölts sokkal több időt a családoddal, vegyél részt aktívan a gyerekeid életében! Lásd vendégül a barátaidat egy vacsorára minden héten! Segíts valakin, aki megérdemli, foglalkozz olyasmivel, ami szerinted szebbé és jobbá teszi a világot, de inkább viszi, mint hozza a pénzt! Vagy csak élvezd azt a luxust, hogy minden reggel felkeléskor döntöd el, hogy aznap mit fogsz csinálni, éppen a kedved szerint!
Ha mindehhez csak a pénz, vagy a szabadidő hiányzik, azon lehet segíteni. Nekem legalábbis sikerült megoldást találnom. A módszert csak kitalálni volt nehéz, használni bárki tudja, akit megtanítok rá. A mindennapos pénzzavarok vagy az állandó hajtás, és a nyugodt jólét között húzódó határt meglepően könnyű átlépni, de a legtöbb embernek egész életében egyszer sem jut eszébe megpróbálni. Ha szívesen megtennéd, nézz körül ezen az oldalon, és utána keress meg!
2015. szeptember 1., kedd
Kiderült: Szabó Győző igazi játékkészítő
Eredeti szakmája: játékkészítő. Ez derült ki a sokszínű filmszínészként és színpadi szerepek kiváló alakítójaként megismert Szabó Győzőről, aki épp A Játékkészítő című, december végére várható, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló zenés akciómese szuperhőse, a Malac szerepére készül.
"Mindig is nagyon érdekelt a rajz, ezért jelentkeztem a képzőművészeti szakközépbe, ahol játék- és rajzfilmkészítő grafikus szakon végeztem"- meséli Győző. Bár rajzfilmekkel szeretett volna jobban foglalkozni, az iskola inkább a játékkészítésre helyezte a hangsúlyt, így a középiskola végére egy egész játékarzenált készített, a párnabáboktól a táblás játékokig, a logikai
játékokon keresztül a fából készült bábokig.
"Egy olaszországi utazás során például egy pizza készítő társasjátékot készítettem, az akkor 12 éves kislányomnak kartonpapírból, kupakbábukkal, radírgumi dobókockával és rendkívül izgalmas játékszabállyal" - emlékszik vissza nevetve a játékkészítőből színésszé avanzsált művész.
10 nyerő válasz állásinterjún
Szinte minden állásinterjún előjönnek kritikus, kellemetlen kérdések. Hogyan lehet ezekre frappánsan reagálni? Egy képzelt interjún mutatunk példákat.
Kövesse híreinket, állásainkat facebook-oldalunkon.
Azt írja kísérőlevelében, hogy új kihívásokat keres. Nem találta meg eddigi munkahelyén?
Eddig Győrben élt és dolgozott. Valóban komolyan gondolja, hogy otthagy mindent és 130 kilométert költözik egy új állásért?
Egyedülálló vagyok, nem kell másokhoz alkalmazkodnom. Elsősorban a munka érdekel, de a környezetváltozás sem utolsó szempont. Egyetemi éveim alatt is többször költöztem, voltam ösztöndíjas Angliában. Szeretem Győrt, de nem hiszem, hogy a Budapestre költözés nagy megrázkódtatás lenne.
Ahogyan látom, eddig nem dolgozott vezetői munkakörben. Miért gondolja úgy, hogy nálunk alkalmas lesz vezetői munkára?
Formálisan valóban nem dolgoztam vezetőként, azonban sok olyan projektben részt vettem, amelyben egy-egy részfeladat menedzselését rám bízták, és ebben koordinálnom kellett a munkát, irányítanom a csapattagokat. Szerintem ez jó kiindulópont, amire lehet építkezni. Ezen kívül több olyan céges képzésen részt vettem – például prezentációs, motivációs, kommunikációs tréningek, ahol sok olyat tanultunk, amelyet vezetőként használni lehet.
Mit jelent az, hogy „középfokú némettudása fejlesztésre szorul”? Akkor mégsem beszél németül?
Két évvel ezelőtt középfokú nyelvvizsgát tettem. Azóta viszont nem használtam a munkában, nálunk az angol a hivatalos céges nyelv, ezért valószínűleg megkopott. Néhány hét mindenképpen kell, hogy behozzam a lemaradást. Mivel azonban már voltam ezen a szinten, menni fog. Az angol viszont naprakész, felsőfokú szinten áll.
Egy másik vállalati kultúrából érkezik. Hogy tud majd beilleszkedni cégünkhöz?
Igen, angol hátterű cégnél dolgoztam, ám sok olyan közös elem van, ami megkönnyíti a beilleszkedést. Árbevételben, alkalmazotti létszámban is hasonló vállalatokról van szó, és a weboldalukon felsorolt értékek – a stratégiai gondolkodás, az innováció, az ügyfél-orientáció – nálunk is elsőbbséget élvezett. Eddigi munkahelyeimen nem volt gond a beilleszkedéssel. Megvan bennem a cég és a kollégák iránti tisztelet, a munka iránti alázat.
Azt hallottam, hogy cégük Kínában terjeszkedik. Igaz ez?
Sajnos belső ügyekről nem beszélhetek, köt a titoktartás. Minden lojális voltam a munkaadóimhoz, korrektül viselkedtem. Kérem, megértését.
A sorok között olvasva úgy tűnik nekem, nem érezte jól magát a munkahelyén. Nem bántak fair módon önnel?
Lehet, hogy nem fogalmaztam egyértelműen. Mindig jó munkakapcsolatban voltam a főnökömmel és a munkatársaimmal. Ha voltak is szakmai nézeteltérések, azokat mindig megbeszéltük.
Mi a garancia arra, hogy nem ugródeszkának tekinti ezt a munkát, és fél év múlva, ha beletanul a vezetésbe, akkor nem máshol kamatoztatja tudását?
Motiválnak a feladatok, a vezetői poszt, cégük bővülési stratégiája. Szerintem ez nagyszerű alap egy hosszú távú együttműködésre. Nagyon örülnék neki, ha csatlakozhatnék önökhöz.
Felvenném, de fizetési igénye nem passzol bele elképzeléseinkbe. 15-20 százalékkal kevesebbet tudunk csak ajánlani.
Az álláshirdetésben kérték a fizetési igény megjelölését. Mivel pontosan nem tudtam a feladatokat, a bér összetételét, ezért tárgyalási alapnak adtam meg ezt az összeget. Természetesen nyitott vagyok a kompromisszumra. Szívesen átbeszélném még egyszer az egyes elemeket. Szóba jöhetnek adómentes béren kívüli juttatások is.
Tudna egy hét múlva kezdeni?
Legszívesebben már holnap kezdenék, de sajnos csak egy hónap múlva tudnék. Vannak kötelezettségeim a munkáltatóm felé, szeretnék korrekt módon elválni. Valószínűleg a felmondási időt végig le kell dolgoznom és ha igénylik, segítek az új kolléga betanításában is. Ha megállapodunk a részletekben és írásban kapok ígéretet öntől az állásra, akkor másnap közlöm a felmondást főnökömmel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)